Gyakori kérdések

Lurkó történeteivel kapcsolatos kérdések

Hány éves gyerekeknél használjuk a történeteket?

Már az egészen kicsi gyerekek is észreveszik, ha otthon valami nincs rendben. A 4-8 éves korú gyerekek is tökéletesen érzékelik azt, ami körülöttük történik. Nyílván másképpen kérdezünk a négy éves gyerekektől, mint a nyolc évesektől. Szabadon alkalmazza a történeteket saját munkamódszere szerint, az adott gyerekhez és annak igényeihez illesztve.

Kell-e ismerni a Lurkó c. képeskönyvet, mielőtt meghallgatjuk, vagy felolvassuk Lurkó történeteit?

Nem. Bár a főszereplő ugyanaz, a történetek önmagukban is használhatók.

Miért befejezetlenek a történetek?

Úgy döntöttünk, hogy négy teljesen különböző történetet mesélünk el. Ahogyan az életben, sem oldódik meg minden probléma azonnal, nem mindig szűnik meg az aggodalom, a sebek sem gyógyulnak be egyik pillanatról a másikra. A nyitott történet lehetővé teszi a gyermek számára, hogy ő alakítsa ki a saját megoldási módszerét. Ezáltal ösztönözzük őt arra, hogy átgondolja azokat a módszereket, ahogyan Lurkó oldotta meg a problémát.

Miért nevezik meg néha, máskor pedig miért nem az érzéseket?

A gyerekek különbözőképpen reagálnak arra, ami velük történik. Néhol megneveztük Lurkó érzéseit, néhol szavakban nem, azért, hogy lehetővé tegyük a gyerekeknek, hogy a saját észleléseiket és szavaikat használják az adott helyzet bemutatására.

Játsszuk le vagy olvassuk fel a történeteket?

A történetek meghallgatható és írott formában is rendelkezésre állnak. A helyzet ismeretében válasszon, hogy melyik módszert tartja alkalmasabbnak. Ha a felolvasás mellett dönt, tanácsoljuk, készüljön fel jól az alkalomra, hogy hitelesen tudja elmesélni a történetet.

Minden gyerekkel meghallgathatom a történeteket?

Önnek kell megítélnie, hogy melyik gyerek tudja hasznosítani a történeteket, és az azokkal végzett közös munkát. A szenvedélybeteg szülőkkel együtt élő 4-8 éves gyerekek az elsődleges célcsoport. Hasonló helyzetben lévő gyerekekkel is meghallgathatjuk a történeteket, pl. pszichésen beteg szülők gyermekeivel. A nem ilyen terheltségű családból érkező gyerekek is megérthetik a nehéz helyzetben élő gyerekek élethelyzetét, és akár támogatási lehetőségeket is kínálhatnak.

Ki írta a történeteket?

A Sucht Schweiz három projektfelelőse írta a történeteket. A történetek a szenvedélybeteg szülők gyerekeinek mindennapi jellemző helyzeteit, érzéseit és gondolatait írja le. Pszichológusok és gyerekekkel foglalkozó szakemberek értékelték a történeteket. A kidolgozásba gyerekeket és szenvedélybeteg szülők már felnőtt gyerekeit, valamint a gyermek szakirodalom szakértőit is bevontuk.

Technikai kérdések:

Hogy lehet letölteni az anyagot?

A történet címét tartalmazó linkre klikkelve megnyílik egy ablak, ahol meghallgatható, letölthető, elolvasható az anyag.

Muszáj letölteni a történeteket?

Két lehetőség van: on-line is meghallgatható, és le is tölthető tetszés szerint

Tabletet vagy okos telefont is használhatok?

Igen, úgy is meghallgatható, amennyiben megfelelő hangerőt tud beállítani rajta.

További információk

A szenvedélybeteg szülők gyermekeinek segítéséhez több információt, szakanyagot, előadást találhat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szenvedélybeteg embereket segítő “Kimondható” honlapján.

tovább >>>

Gyakori kérdések

Melyik korosztályhoz szólnak a történetek?
Mi jobb? Lejátszani vagy felolvasni a történeteket?
Ki írta a történeteket?
Hogyan lehet letölteni a történeteket?

tovább >>>