2. történet: Maszatos mancsok
MASZATOS MANCSOK
Itt az evés ideje. Lurkó szalad hazafelé. Jókedvű, majd kicsattan az örömtől, végre elmesélheti a gazdájának, hogy mi történt ma reggel az erdőben Pamaccsal.
Meglöki a bejárati ajtót és szalad Palkóhoz, a gazdijához. Palkó a konyhában ül az asztalnál. Lurkó mint mindig, felugrik Palkó térdére, hogy mesélhessen a kalandjairól. De Palkó ma nagyon durván ellöki magától. Lurkó leesik. Fogalma sincs, mi a baj.
– Hé, Lurkó menj már innen! Mindent összekoszolsz a mancsaiddal. Észrevetted egyáltalán milyen későn értél haza? Megint mindent bepiszkoltál, tűnj már el innen!
Lurkó megdöbben, nem érti, hogy Palkó miért viselkedik így. Szomorú lesz, rosszul érzi magát. Minden öröme elszállt. Farkát behúzva oldalog a kosarához, bánatosan fekszik bele.
Éppen ebben a percben lép a konyhába Laura, Palkó felesége.
– Mi ez a kiabálás Palkó? Az utcára is kihallatszik!
Mire Palkó:
– Ez a buta kutya egyszerűen túl hangos, ráadásul az egész házat összepiszkolja. Az idegeimre megy!
Mint annyiszor, most is veszekedni kezdenek.
Lurkó még kisebbre kucorodik a kosarában, szeretne egészen kicsivé válni, legszívesebben teljesen eltűnne.
– Ó, az én hibám, hogy megint veszekednek! Mindig miattam veszekednek.
Palkó kinyitja a hűtőt.
– Nem gondolod, hogy ma már eleget ittál? – kérdezi Laura, mire Palkó így válaszol:
– Inkább ebből a kutyából van már elegem!
Laura odamegy Lurkóhoz és gyengéden megsimogatja.
– Ne is törődj vele Lurkó. Ez nem a te hibád. Egyáltalán nem te tehetsz róla. Amikor Palkó ilyen állapotban van, akkor mindenért dühös. Ez tényleg nem a te hibád. Neki saját magával van baja.
